„A problémákat nem tudjuk ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani, mint ami megteremtette őket.” (Einstein)
Lehet, hogy 2010-et közlekedéspolitikai fordulatként fogjuk emlegetni – így legyen! Minden új kezdet bizonytalanságot, rosszabb esetben igazságtalanságokat rejt. Akár az ország, a teljes közlekedési ágazat szorult helyzetben van. Jobban járunk, ha szélesedő konszenzus alapján összefogunk.
A Vasúti Tour de Hongrie nevű körutazás 2009. november végén a személyszállításról, közelebbről a mellékvonalakról szólt. Viszont nem vagyunk fél szemen vakok, akik ebben az útkeresésben részt veszünk: pont a közút-vasút, busz-vonat ellentétet kellene magunk mögött hagyni. Együtt evezzünk, buszosok, kamionosok, vasutasok. A törésvonal egyéni és közösségi közlekedés, korszerűbb és elavult rendszerek, hatékony és alacsonyabb össz-hatékonyságú teherszállítás, ésszerűbb és ésszerűtlen megoldások közt húzódik. Ezt felismerve, arra van szükség, hogy minden területen és szinten lépjenek elő, kerüljenek helyzetbe azok, akik értenek a dolgukhoz és dolgozni akarnak. Az elöljárókra az a felelősség hárul, hogy ismerjék fel, kikkel lehet dolgozni ennek szellemében és határozottan pártfogolják a hosszú távú haladást, gátat szabva a rövidlátó partikuláris érdeknek. A mostani váltóállítások arról szóljanak, hogy határozott lépésekkel, szolid szakmai alapokon induljunk az optimális közlekedési rendszer irányába. Ennek esélyét esetleg növeli, ha a MÁV-val itt-amott újra közlekedtetik a vonatokat, a munka java viszont most jön. Évtizedek óta először legyen esélyünk arra, hogy világos, hosszú távú közlekedéspolitikai célkitűzések mentén folytassuk.
Erre gondoltam, amikor harmadmagammal nyilatkozatot fogalmaztam. Azzal a szándékkal, hogy legyen egyenes beszéd, ugyanakkor szakmai és társadalmi konszenzus egyik kifejezése. Meghívok minden szakmabelit: csatlakozzon a nyilatkozathoz, aki egyetért és nevét felelősen hozzá tudja adni.
A háttéranyagon még többen dolgoztunk-faragtunk, továbbra is várom a kritikus, építő hozzájárulásokat. Legyen-maradjon közérthető, tömör, helytálló alapvetés a regionális vasútüzemről és személyszállításról.
Szíves elnézésüket kérem amiatt, hogy nem sikerült, módszeresen megkeresni a szakmai (+társadalmi) szervezeteket és köröket. Attól tartok, nem lesz mód, ezt teljes körűen bepótolni. Valahogy az elején megrekedt a folyamat: fontosnak tartott szervezetek nem vették napirendre az alulról jövő kezdeményezést, majd spontán módon jöttek létre az eddigi csatlakozások.
Fentiek miatt kérem, tekintse jelen soraim személyes meghívásnak és segítsen, terjeszteni az oldal címét! (Nem csak a nyitott kapukat döngetve, olyan kollégáknak is küldje a linket, akik nem feltétlenül így közelítik meg a kérdést, de bizonyos nyitottság feltételezhető.)
Miért most, holott az új kormányzat szándéka hasonlít arra, amit leírtunk?
Többször felkerestem és valamelyest megismertem minden egyes szünetelő mellékvonalat (valamint -ráadásul- a trianoni határátmeneteket). Ismereteim alapján fél kezem ujja is sok, ha ezek közül fel kellene sorolnom azokat a vonalakat, amelyekre színvonalas szolgáltatás (adott esetben egyszerűsített üzem) mellett nem lenne szükség. Ugyanígy szükség van a ráhordó buszközlekedésre és a (részben) párhuzamos buszjáratokra is, amennyiben adott viszonylat hatékony kiszolgálásához más útvonalon tudnak hozzájárulni – felváltva a vasúttal, ütemesen, a csomópontokban egymással találkozva; egy szóval, értelmesen. A Város, vidék, vasút című füzetek bemutatják, Németországban mitől sikeresebbek egyes térségi rendszerek, ahol korábban haldoklott a vasúti személyszállítás (Kamionról vasútra olyan cégekről beszél, melyek kötöttpályás és kombinált megoldásokra álltak át). Tervbe vettük, hogy a következő (többnyelvű) VVV kiadvány segítségével mutassuk be nagytérségünk leginkább példaszerű regionális üzemeit, térségi rendszereit. (Lám, nem csak Németországban lehet...)
Rövid bemutatkozásom: félreértés ne essék – nem vagyok sem végzett szakember, sem vezető egyéniség, hanem szívós háttérember és több száz közlekedési szakemberrel beszéltem, néhányukkal munkakapcsolatban vagyok. Ennek alapján azonosulok „a szakmával”; egyszerre bent és kint vagyok, továbbra első sorban az utasok érdekeit nézve. Nem szándékozom, részt venni az operatív üzletben, pozícióra nem törekszem. Svájcból költöztem Magyarországra.
Ott természetes volt számomra, hogy óránként bárhonnan bárhova tudok utazni busszal és vonattal, városban és vidéken – mindezt egyetlen napijeggyel, vagy Generalabo nevű bérlettel. A lakosság hihetetlenül magas arányban rendelkezik 'félárú' Halbtax kártyával, amennyiben nem döntenek összvonalas éves bérlet mellett. Választott hazámban utazgatva egy idő után megelégeltem az állapotokat. Fél évtizede intenzíven tanulok úton-útfélén és csöndben megtettem, ami tőlem telt. Időközben magyar szakemberek felvilágosítottak, mitől is sikeres a svájci közlekedés! Honlapunk és néhány linkelt oldal (pl. ITF.hu) közérthető nyelven elárul több mindent ennek szakmai titkaiból. Meggyőződésem, hogy a kinti tapasztalatok hasznosíthatók, de nem szabad 1:1 átültetni, hanem a térségi közlekedés „magyar modelljét” szükséges kidolgoznunk.
Ami számunkra fontos: amikor Svájcban az országos integrált ütemes menetrend megvalósításába kezdtek, a svájci vasúté volt Nyugat-Európa legidősebb eszközparkja – csak éppen jól karban tartották pályát és gördülőállományt. Tudatosan lemondtak nagyszabású eszközfejlesztésről, gyorsvasútról, presztízsről! Régi, szakszerűen karban tartott eszközökkel, megfelelő szervezeti hatékonyság mellett lehet ütemesen közlekedni – az utasok meghálálják. Nálunk még nem (már nem?) teljesen érett rá a helyzet. De minél hamarabb helyzetbe kellene kerülni: a vasút teljes szervezete, a közlekedés minden alágazata, a politika – sőt, az egész társadalom tegye magáévá az integrált ütemes menetrendet. Nehogy elmenjen ez a vonat is. Akkora előnyökkel jár, hogy megéri például az iskolának, akkor becsengetni az első órát, amikor a vasút és a busz „beütemezi” a diákokat. Sok helyütt évtizedek óta mi sem természetesebb.
A jövőt senki sem ismeri, de egyértelmű, hogy az energiahelyzet komolyodik. Olyannyira, hogy – őszintén, felelősen szólva – nem igazán tudjuk, egyénileg mivel fogunk 5-15 év múlva közlekedni, egyáltalán milyen mértékű motorizált egyéni közlekedéssel számíthatunk? Félő, hogy az emberiség már elveszítette a versenyt és komolyabb megrázkódtatás nélkül nem ússzuk meg az átállást: a fosszilis energiahordozók kimerülnek, a megújuló energia tömeges előállítása nehezen indul be. Amikor hiányhelyzettel szembesülünk, megbolondulhatnak az energiapiacok, akár az időjárás; akinek marad energiakészlete, egyre inkább megtartja magának. Nagyon nem mindegy, hogy összeomlással lesz-e dolgunk, vagy „csak” válságsorozattal? Nem mindegy, hogy lesz-e 5-10 év múlva sűrű vasúthálózatunk, vagy tovább elsorvasztjuk azt? Nem közömbös, hogy a MÁV szervezetileg hogyan fog állni, amikor a mostaninál is válságosabb idők köszönnek ránk és rosszabb esetben méregdrága autópályáink szellempályákká válnak.
Szerintem egyelőre a vasútnál sem szabadna kevés nagysebességű, egyéb pénznyelő projektre feltenni az összes szűkös forrásunkat... Hanem arra dolgozzanak ki életszerű és ésszerű tervet, hogyan állítják helyre a teljes vasúthálózatoton azt az állapotot, amely mellett a meglevő járműparkkal és adott technológiai színvonalon ütemesen lehet közlekedni. Mégpedig sürgősen és módszeresen, azaz szakszerű, logikus, menetrend-vezérelt ütemezéssel. Elsőbbség a fővonalakon a 100-140 km/h biztosítása, regionális pályákon 60-100 km/h. Fel kell gyorsítani Miskolc-Nyíregyháza, Pécs, Kaposvár, Szekszárd irányában az IC forgalmat veszélyeztető pályaállapotok megszüntetését, ezzel párhuzamosan a korszerű regionális közlekedést lehetővé tevő, a teherszállításnak is esélyt adó pályaállapotokról (és gazdasági keretfeltételekről – pálydíj, útdíj) kell gondoskodni. A fővárost délről elkerülő tehertranzitot lehetővé tevő "VO-as" kapcsolat mihamarabb létesítendő. Csak miután ezek úton vannak, akkor érdemes kidolgozni a nagysebességű projekteket a hosszú távú viszonylati-menetrendi tervezés alapján, majd ezekre a projektekre és a nagyobb ívű járműfejlesztésre is sort lehet keríteni, amennyiben akkor megengedik majd a viszonyok.
Jobbat tudunk, ebben biztos vagyok. Még aki idáig kizárólag autópálya-építéssel foglalkozott... sosem késő, átgondolni, tanulni; mélyépítőkre más területeken is nagy szükség lesz.
Visszatérnék az utas szempontjaira. (Nem csak) "...a vasút megújulásának, modernizációjának a fő célja mindenekelőtt az utasok jobb kiszolgálása." (Szarvas) Leírtam tapasztalataim a Prémium kártyával. Szakmabelieknek, hozzátartozóknak is ajánlom az új éves bérleteket, ahogyan bármely szervezetnek, melynek tagjai legalább hetente távolsági utakat tesznek meg. Lehet, hogy egyszerűen még nem figyeltek fel a lehetőségre, még nem számolták át, mennyibe kerül egy cégautó, a teljes illetve fél áru jegyek+pótjegyek, és a kártyás bérlet. A Start kártyatermékei az új idők előszelei, akár az új buszok+vonatok, és ahol már működik, az ütemes menetrend.
Aki netalán Carsharing vállalkozás alapítására készül, örülnék a híreinek és talán tudok segíteni.
A „mellékvonali kampány” lecsengésével a buszos kapcsolatokat jobban kiépíteném, de mindenek felett közlekedési szövetségek tárgyában kellene összefogni!
Csak 24 órája van a napnak, kapacitásunk erejéig bárkivel szívesen szóba állunk. Szívesen tanulok, és további feladatokat vállalok én is, akár többedmagammal, társadalmi vagy szerződéses alapon. Meg lehet minket találni.
Még egyszer: helyzet van, ezért mindenkit biztatom az összefogásra, először is a nyilatkozat támogatásra, de főleg munkájuk során. Aki ért a dolgához, most ne szerénykedjen, és vesszen a szakmából a személyeskedés, valamint a szakmailag kétes igényeknek való megfelelni akarás! A helyzetet gondoljuk végig és cselekedjünk, ki-ki tehetsége és helyzete szerint. Dolgozzunk úgy saját területünkön, mintha rajtunk múlna minden. – Az utasok nevében megköszönném Önöknek, Nektek.
Üdvözlettel: N. István & a Tourázók (+ szakmai háttérmunkások)