Magyar | Deutsch | English
Kezdőlap || Vonatvárás | GYIK | Tour blog | Kiállunk!! | Háttéranyag | Dokumentum, kapcsolat || Vonalaink
Megállt a vonat? Kiállunk a vasútért, a holnapért!

November végén néhányan, magyarok és más európai nemzetek tagjai útra keltünk, hogy vasúton körbeutazzuk az országot - amíg lehetett. Útközben (vas)utasokkal, települési vezetőkkel, civil szervezetekkel, a vasútjaink mentén élőkkel találkoztunk, és velük együtt megerősítettük: fontos az itt élőknek és a térségbe látogatóknak a magyar vasúthálózat megőrzése.

Mi alulírottak – szakmai, civil, politikai és társadalmi szervezetek, önkormányzatok, cégek és magánemberek – nem tudjuk szó nélkül hagyni, ha látszatintézkedés történik érdemi haladás helyett. Kiállunk a közösségi közlekedés korszerűsítése mellett, ragaszkodunk az érdemi, hosszú távú, megalapozott közlekedéspolitikához! A vasúti személyszállítás ilyen mértékű visszafejlesztése egyszerre életbevágó és jelképes ügy. A vasút rendkívül összetett rendszer, viszont a kevés, rendelkezésre álló információ alapján is világosan látszik, hogy a kormányzat mostani intézkedése már középtávon jelentős veszteséget jelenthet az államháztartásnak. Ahol tényleg megtakarítást vagy többletbevételt lehetne elérni, nem mernek, rendet, rendszert teremteni, és amíg van rá mód, akár a partikuláris érdekekkel szemben, szűkös lehetőségeinkhez mérten ésszerűsíteni, fejleszteni - ezáltal megőrizve a munkahelyeket is.

Tekintettel az évtizedes elhanyagolásra, csodával határos, hogy – sok vasutas kötelezettségtudatának köszönhetően – a jelenlegi alacsony színvonalon, de közlekednek a vonatok. Fájlaljuk, hogy a tényleges, összehasonlítható költségek és bevételek ismerete nélkül és a vonalakban rejlő lehetőségek figyelmen kívül hagyásával döntenek vasútvonalainkról, kerülve a történelmi hanyagságok, rossz döntések jóvátételét. Holott az embereket megkérdezve, kiderülne, sokan szívesen utaznának vonattal, ha megfelelő és életszerű lenne a szolgáltatás.

Állást foglalunk a közösségi közlekedés fejlesztése mellett, ügyelve a teljes mobilitási láncra. Támogatjuk a Köztársaság következő kormányát abban, hogy az érintett vasútvonalakon állítsa vissza és fejlessze a közlekedést – beleértve a már 2007 óta "szünetelő" vonalakat. További késedelem nélkül gondoskodjanak a regionális közlekedési szövetségek megalakításának, működtetésének és finanszírozásának törvényi hátteréről, a fenntartható térségi közlekedés keretfeltételeiről, valamint az infrastrukturális beruházások kivitelezéséről hosszú távú, szakmailag megalapozott tervezés mentén. Ennek elsőbbségét indokolja környezetünk és a közúti hálózat kímélése, az évi több mint 1000 fő halálát jelentő közúti balesetek, klímavédelmi kötelezettségünk, a fenyegető energiaválság, valamint az országrészek közötti egészségesebb, egyenletesebb fejlődés.

Kelt: Városban, vidéken, vasúton 2009. november havában

Amelyik szervezet, magánszemély vagy cég ezzel egyetért, fejezze ki csatlakozó szándékát rövid e-maillel a vasut kukac kteam hu címre: név, lakhely (szakma/foglalkozás, esetleg honlap), szervezet esetén: honlap, képviseletre jogosult személy(ek). Köszönjük!
(A csatlakozással nem kell kifejezetten a háttéranyagot teljes egészében felvállalni. Saját nyilatkozat, dokumentum stb. linkeltethető itt!)

Csatlakozó szervezetek, önkormányzatok, cégek:
A jelzéstől a csatlakozások a nyilatkozat frissített 2010-es változatához érkeztek.
Magyar Közlekedési Klub
Verebély László Vasúttörténeti Egyesület
Levegő Munkacsoport
Vasutas Települések Szövetsége
LMP - Esztergom
Keresztúri Társas Kör
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Hotelinfo Kft.
Vándor Vasúttörténeti Kiállítás "Megy a Gőzös..." (Nehéz György)
Európai Műhely
Szélkiáltó Természetvédő Egyesület
Szövetség az Élő Tiszaért
Zöld Akció Egyesület
Zempléni Nemzeti Parkért Szövetség
Bihari Természetbarát Egyesület
Szindikátus Egyesület
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség
GATE Zöld Klub Egyesület, Gödöllő
Weinberg '93 Építő Kft.
Izsáki Televízió
MacBolt.hu Kft - Eger, Rákóczi út 71.
Balsa Község Önkormányzata

Csatlakozó magánszemélyek (magyarok és más nemzetiségű érintettek):
Neumann István, Füzérkajata (fordító)
Vágvölgyi Tamás, Budapest (tanár)
Szatmári Zsolt, Budapest (vegyésztechnikus)
Kemenczei Róbert, Kaposvár
Dr. Jakabfi Zoltán, Budapest (jogász)
Hacsi Tamás, Novaj
Borza Viktor, Vác (menetrend tervező)
Somodi Mária (titkár, MKK)
Zöldi Péter, Vác (építész)
Dr. Tilki Attila, Fehérgyarmat (polgármester, ogy. képviselő)
Kiss András, Rozsály (IKSZ megyei szervezőtitkár)
Devecz Miklós, Zalaegerszeg (magánemberként)
Varga Lászlóné, Budapest (vegyészmérnök)
Molnár Béla, Pilisjászfalu (volt ogy. képviselő, szakpolitikus) - Vasútügyi konferencia
Schillek Márton, Budapest
Barkó Richard, Pilisvörösvár (forgalmi szolgálattevő)
Hallók Tamás, Kazincbarcika
Klenk József, Veresegyház (vasúti üzemmérnök)
Buga Józsefné, Kisujszállás (MÁV alkalmazott)
Buga József, Kisujszállás (közalkalmazott)
Dr. Iványosi Szabó András, Kecskemét (alpolgármester)
Bödecs Barnabás, Gyömrő (ogy. képviselő, a Bakonyvasút Szövetség elnöke)
Papp Józsefné, Nyíregyháza (eladó)
Törökné Márki Erika, Sárospatak (takarító)
Likai Kristóf, Mátrafüred
Hudivók Róbert, Nyíregyháza (üzemmérnök)
Jakab Olivér, Nyíregyháza (teológus)
Szemerey Ádám, Nyíregyháza (vasútépítő mérnök)
Balázs Pál, Sátoraljaújhely (szakoktató)
Seress István, Debrecen (üzemmérnök)
Heidum György, Ebes (nyugdíjas)
Végh László, Debrecen (csomóponti vezető)
Szabó István, Debrecen (MÁV pályaép. és ft. mérnök)
Balogh János Gracián, Debrecen (vasúti biztosítóberendezési mérnök)
Takács Károly, Debrecen (reszortos)
Csizmazia Tamás, Debrecen (vasútüzemmérnök)
Kovács Norbert, Debrecen (mozdonyvezető)
Papp György, Debrecen (mozdonyvezető)
Csonka Zsolt, Budapest (építőmérnök)
Pintér Gyula, Debrecen (Zsuzsi Erdei Vasút Nkft.)
Sáfri Péter, Debrecen (forgalmi gyakornok)
Laborc Gábor, Debrecen (pályás műszaki szakértő)
Báló Endre, Debrecen
Varga Norbert, Debrecen
Borsos László, Debrecen (járműmenedzser)
Bújdosó János, Debrecen (vezetőmérnök)
Deák Csaba, Nagyszalonta
Márton Zsolt, Budapest (MÁV nyugdíjas)
Tóth Gábor, Biatorbágy (autószerelő)
Szűcs Zoltán, Budapest (diszpécser)
Tatai András, Érd (diák)
Móriczné Bányai Nóra, Sárospatak (pénzügyi vezető)
Bari Sándor, Bodrogszerdahely (építőmérnök)
Sánta Csilla, Sárospatak (műszaki asszisztens)
Poroszka Anita, Sárospatak (pénztáros)
Halász Péter, Sárospatak (HR menedzser)
Szabó Tamás, Sátoraljaújhely (rendszergazda)
Frei Róbert, Károlyfalva (előkészítő)
Kálmándy Tamás, Tiszalúc (vonatvezető)
Görgey József, Tiszalúc (nyugdíjas)
Balogh Sándor, Miskolc (vállalkozó, BAZ Megyei Természetjáró Szövetség elnöke)
Makár Richárd, Miskolc (művelődésszervező, Bükki Fiatalok Természetjáró Egyesület alelnöke, BAZ MTSZ elnökségi tag)
Hacskó Gergő, Alsóberecki (ügyintéző)
Pál Gergely, Pécs (dekoratőr)
Máté Zsuzsanna, Budapest (marketing vezető)
Gál Gábor, Budapest (Hotelinfo ügyvezető igazgató)
Bartel Irén, Budapest (pénzügyi vezető)
Téglás Csaba, Sárospatak (előkészítő mérnök)
Veres István, Szirmabesenyő
Nehéz György, Budapest (pénzügyi előadó)
Dr. Zakariás János, Budapest
Bánóczy Zoltán, Bodrogkeresztúr (árajánlatkészítő mérnök)
Kelemen János, Sátoraljaújhely (logisztikai vezető)
Talláromné Buchalter Éva, Sárospatak (beszerző)
Magyar Renáta, Sátoraljaújhely (beszerző)
Lőrincz Ágnes, Jászdózsa (védőnő)
Bulkai Lajos, Győr (tanár)
Hujber Zoltán, Dunaújváros (és Balatonfenyves; informatikus / technológus fejlesztőmérnök)
Kun Ákos, Budapest (műszaki ügyintéző)
Martin Šebian, Tőrincs/Trenč
Marián Hocsák, Ipolyhídvég/Ipeľské Predmostie (polgármester)
Nagy József, Inám/Dolinka (polgármester)
Lőrinc Mária, Nagykürtös/Veľký Krtíš (Regionális Fejlesztési Ügynökség)
Miroszlav Gomola, Bussa/Bušince (polgármester)
Dušan Mališ, Alsósztregova/Dolná Strehová (polgármester)
Dr. Serfőző András, Szécsény
Tárczy László, Budapest (útépítő mérnök)
Tárczyné P. Katalin, Budapest (útépítő mérnök)
Makai Tamás, Salgótarján (mérnök)
Ürmössy Ákos, Salgótarján (mérnök)
Kecskés Zoltánné, Salgótarján (KTE Nógrád megyei titkár)
Tóth János, Diósjenő (polgármester)
Szabó Gellért, Szentkirály (polgármester)
Köteles László, Komlóska (polgármester)
Lesovics Miklós, Pálháza (polgármester)
Medvácz Lajos, Balassagyarmat (polgármester)
Dr. Szilassy István, Budapest VIII.
Török Márton, Hajdúböszörmény (egyetemi hallgató)
Bondor Imre, Kerepes (üzemvezető)
Kiss Veronika, Budapest (ökológus)
Dr. Hörcsik Richárd, Sárospatak (polgármester, ogy. képviselő)
Spitzmüller István, Szirmabesenyő
Lovas Róbert, Sárospatak (mérnök)
Pekkerné Szabó Piroska, Nyúl (mérnök)
Pekker Béla, Nyúl (autószerelő)
Pekker Áron, Nyúl (fizikus)
Pekkerné Dr. Tóth Veronika, Szombathely (orvos)
Tóth Szilvia, Szombathely (egyetemi hallgató)
Floruta Gábor, Körmend (vegyészmérnök)
Puszta Máté, Kismaros (egyetemista)
Varga Balázs, Budapest (MÁV-START technológus)
Kocsis László, Budapest (MÁV Zrt. PMLI pályamester)
Pálinkás Gábor, Budapest (fejlesztőmérnök)
Atanaszov Ferenc, Győr (gépmester)
Benkó János, Győr (üzletkötő)
Béli László, Győr (analitikus)
Schmuck Tamás, Győr (ügyvéd)
Kosztka Péter, Szomor (tanuló)
Kosztka Gabriella, Szomor (tanár)
Salamon Béla, Győr
Szabó Tímea, Győr
Cigány András, Veszprém
Strobl Katalin, Veszprém
Vargané Szabó Éva, Győr
Káplár Edit, Győrzámoly
Raczenböck Lászlóné, Győr
Varga Gábor, Győr
Takács Jenőné, Győr
Varga Katalin, Győr
Nyerges Józsefné, Mosonszentmiklós
Domián Sára, Győr
Dániel Dóra, Hédervár
Petri Béla, Agyagosszergény
Sütő Gergely, Fertőszentmiklós
Varga Ildikó, Hegykő
Mészner Viktor, Bakonybél
Fehér Ernő, Felsővadász (vasúti járműszerelő)
Bothné Faragó Zsuzsa, Budaörs (tanár)
Both Barbara, Budaörs (tanuló)
Mészáros András, Veszprém
Kiss Imre, Pannonhalma (szociális munkás)
Zvolenszki Mihály, Sátoraljaújhely (fuvarozó vállalkozó)
Zvolenszki Benedek, Sátoraljaújhely (tanuló)
Kovács Zoltán, Miskolc
Ferenci Tibor, Miskolc
Eperjesi Tibor, Miskolc
özv. Sturm Józsefné, Almáskamarás
Paulik Anna, Végegyháza (vezető jegyvizsgáló)
Vas Róbert, Battonya
Varga Péter, Battonya
Kukula László, Battonya
Feczkó Tamás, Battonya
Tóth József, Battonya
Új Alex, Battonya
Szűcs Péter, Battonya
Kovács Attila, Battonya
Boros Alexandra, Battonya
Medvéné Jankó Anna, Battonya
Bugyás Zoltán, Battonya
Bugyás Gábor, Battonya
Sárkány Balázs, Battonya
Verebi Margit, Battonya
Almási Erszébet, Battonya
Bárdos János, Szeged-Szőre
Tóth Szilárd, Gyöngyös
Unyatinszki Tamás, Mezőkovácsháza
Unyatinszki Rihárd, Mezőkovácsháza
Vígh Erik, Mezőkovácsháza
Lunf Péter, Magyarbánhegyes
Mága Zoltán, Magyarbánhegyes
Kovács Ádám, Végegyháza
Visnyei Ferenc, Hódmezővásárhely
Mikula Nikoletta, Mezőkovácsháza
Domokos Evelin, Magyarbánhegyes
Orosz Andrea, Magyarbánhegyes
Csibulk Tamás, Kétegyháza
Fodor László, Magyarbánhegyes
Máté Gábor, Mezőkovácsháza
Németh István, Sárospatak
I. Ádám, Medgyesegyháza [olvashatatlan]
Nyári Gábor, Medgyesegyháza
Erich Lajos, Medgyesegyháza
Heman Irén, Medgyesegyháza
Marincsák János, Mezőkovácsháza
Szabó Sándor, Kétegyháza
Demeter Sándor, Füzérkajata (vasútgépész technikus)
Zubonyai Gábor, Siófok (okl. villamosmérnök)
Tirják György, Budapest (gépészmérnök)
Nagy Imre, Budapest (MÁV nyugdíjas)
Kállay Tamás, Budapest (nyugdíjas)
Magyar Bertalan, Gödöllő (újságíró)
Varga Attila, Budapest (újságíró)
Mészáros Gergely, Fót (okl. közlekedésmérnök)
Vrazsovics Gáborné, Veszprém (elnök, Édesvíz Természetbarát Egyesület)
Dr. Juhász Béla, Karancskeszi (állatorvos)
Dr. Juhász Béláné, Karancskeszi (tanár)
Nagy Gézáné, Győr (kirakat rendező)
Nagy Géza, Győr (kishivatalnok)
György Károly R., Pomáz (agrár-építő mérnök)
Adamecz Csaba, Nagyiván (geográfus)
Gehl Gusztávné, Budapest (nyugdíjas)
Gehl Gusztáv, Budapest (nyugdíjas)
Pados Enikő, Budapest (nyugdíjas)
Moldoványi Artur, Budapest (nyugdíjas)
Dr. Hullán Lehel, Budapest (biokémikus)
Dr. Hullán Lehelné, Budapest (tanár)
Rohi Márton, Veszprém (nyugdíjas)
Rohi Mártonné, Veszprém (nyugdíjas)
Makay Iván, Nógrádmarcal (nyugdíjas)
Iglódi Eszter, Bátonyterenye (nyugdíjas)
Bányai Mónika (idegenvezető)
Pápai Ferenc, Tarpa (kultúrturisztika)
Bartos Mónika, Budapest (köztisztviselő)
Szántó Balázs, Alsószentiván (gépészmérnök)
Dr. Nagy Ferencné, Budapest, Lepsény (ny. villamosmérnök)
Molnár Jolán, Budapest, Zalaszentgrót (nyugdíjas)
Molnár Éva, Budapest (nyugdíjas)
Dr. Csekey László, Balassagyarmat (orvos)
Dr. Csekey Lászlóné, Balassagyarmat (pszichológus)
Sándor Mihály, Bajna (ny. tanár)
Sándor Mihályné, Bajna (ny. tanár)
Futó Endre, Pécs (vállalkozó)
Futó Endréné, Pécs (nyugdíjas)
Lukácsi Imre, Budapest (nyugdíjas)
Szócskáné Lukácsi Anna, Budapest (közgazdász)
Gnandt Boglárka, Budapest (meteorológus)
Csík András, Budapest (meteorológus)
Káldi Benedek, Páty (egyetemi hallgató)
Káldiné Sebestyén Éva, Budapest (tanár)
Bágyi György, Budapest (nyugdíjas)
Bágyi Györgyné, Budapest (nyugdíjas)
Vass Zoltán, Nyíregyháza (informatikus, íjász)
Mayer Ottó, Biatorbágy
Ihász Lajos István, Budapest (ny. MÁV mérnök)
Kovács Borbála, Budapest (közgazdász)
Gazda Anna, Budapest (könyvtáros)
Gazda Albert, Budapest (újságíró)
Danesch Péter, Budapest (informatikus)
Tóth Tibor, Budapest (mérnök)
Gyöngyössy Lajosné, Budapest (ny. MÁV alkalmazott)
Gyöngyössy Lajos, Budapest (ny. távközlési tervező MÁV-MATÁV)
Piller Henriette, Budapest
Piller Attila, Budapest
Piller Györgyné, Budapest
Fógel Mária, Felsőgöd
Horváth Gergely, Budapest
Zétényi Zsófia, Budapest (városrendező építész)
Pulay László, Balassagyarmat (ny. vasutas)
Perjes Klára, Budapest (Magyar Rádió)
Dr. Tóth Emília, Nagykovácsi (Magyar Közlekedési Klub)
Nercz Terézia, Budapest (okl. üzemgazda)
Dr. Szabóné Grasseli Judit, Budapest X. (humánpartner szakember)
Merész Lászlóné, Szentendre (tanár)
Merész László, Szentendre (mérnök)
Krisztin Krisztián, Szeged (média)
Krisztinné Bazdány Erika, Szeged (köztisztviselő)
Bíró Péter, Százhalombatta (vállalkozó)
Feigl Ilona, Százhalombatta (vállalkozó)
Szőke István, Budapest (vállalkozó)
Németh Ernő, Budapest (speditőr)
Szántó József, Alsőszentiván
Tasnádi Tamásné, Cegléd (pénztárellenőr)
Kiss Sándorné, Budapest IV. (középiskolai tanár - és népes családja)
Varga Rita, Tatabánya (kommunikáció)
Kutiné Kisfaludi Mónika, Budapest (főkönyvelő)
Gigler László, Budapest (nyugdíjas)
Leveleki László, Budapest (mérnök)
Levelekiné Zsömböly Ágnes, Budapest (nyugdíjas)
Herkné Bajkó Ágnes, Perbál (gazdasági igazgató)
Hegedűs Imre, Budapest (fizikus, üzemvezető igazgató)
Réz László, Kunszentmárton (mérnök)
Helembai János, Őrbottyán (nyugdíjas)
Helembai Jánosné, Őrbottyán (nyugdíjas)
Lengyel László, Budapest (mérnök)
Lengyel István, Budapest (nyugdíjas)
Kovácsné Szakács Anna, Csömör (mérnök)
Kovács Andor, Csömör (villamosmérnök)
Patkós Gábor, Tápiószeg (nyugdíjas)
Horváth Pál, Dunaharaszti (ny. tanár)
Gayer Márk, Budapest (gépészmérnök)
Nehéz Balázs, Budapest (közlekedésmérnök)
Kovács József, Keszthely (mozdonyvezető)
Tomor Pál, Székesfehérvár (agrármérnök)
Schönviszky László, Budapest (ny. mérnök)
Balázs Gusztáv, Bag (szerkesztő)
Kotroczó Imre, Budapest (tervezőmérnök)
Huszár Zoltán, Budapest (ny. villamosmérnök)
Literáthyné F. Éva, Érd
Dombay Ferencné, Komárom (nyugdíjas)
Horváth Tiborné, Budapest (nyugdíjas)
Kiss Istvánné, Székesfehérvár (nyugdíjas)
Kispál Gyuláné, Székesfehérvár (nyugdíjas)
Mátyás Béla, Budapest (nyugdíjas)
Kaltenecker Árpádné, Budapest (nyugdíjas)
Pulisch József, Csévharaszt (könyvelő)
Braun János, Kiskunhalas (MÁV dolgozó)
Herczeg Károly, Budapest (villamosmérnök)
Herczeg Károlyné, Budapest
Schvarcz Béla, Budapest (okl. villamosmérnök)
Kocsis Istvánné, Budapest XVII.
Kocsis István, Budapest XVII.
Szabó Lajosné, Budapest XVII.
Gyákum Richárd, Tiszalök (programozó hallgató)
Szabó Zoltán, Debrecen (tanár)
Koncz András, Nyíregyháza (informatikus)
László Szilvia, Nyíregyháza (tanár)
Koncz Andrásné, Nyíregyháza (óvónő)
Bohus Anita, Budapest XVIII.
Otter Tamás, Budapest XIX.
Orisek Lászlóné, Kápolnásnyék
Szalkay Miklósné, Budapest XIX.
Brucker László, Kiskunhalas
Mráz Attila, Kiskunhalas
Kónya Gyula, Budapest VIII.
Rácz László, Budapest XI.
Felföldi Elek, Budapest III.
Felföldi Elekné, Budapest III.
Dr. Mészáros Ferenc, Dunakeszi
Boda Lajos, Budapest XIX.
Tomor Pálné, Székesfehérvár (tanár)
Sáfrány József, Budapest (TV rendező)
Berta Enikő, Kosd (TV szerkesztő)
Buda János, Szolnok (rendező-vágó)
Molnárné Bándy Márta, Pilisjászfalu (üzletvezető)
Gyulai Edit, Budapest (egyetemi hallgató)
Szegfű Ildikó, Budapest (színésznő)
Varju Evelin, Pomáz
Csanádi Csaba, Budapest (MÁV nyugdíjas)
Földházi György, Budapest (vasutas)
Demeter Ágnes, Budapest (MÁV dolgozó)
Ravasz György, Budapest (könyvelő)
Valet László, Budapest (vasutas)
Rezessy Anita, Vác (turisztikai referens)
Sipos Ágnes, Budapest (üzletkötő)
Dr. Jancsó Gábor, Budapest XIV.
Szabó Tibor, Budapest III.
Varsányi Katalin, Budapest XV.
Szitnyai Krisztina, Biatorbágy
Morvay Zsuzsa, Budapest (tanár)
Szitnyai Jenő, Biatorbágy
Szilvássy István, Budapest (elnök, MTTSZ)
Nagy Jánosné, Budapest (közgazdász, tanácsadó)
Dr. Bácsy Zsolt, Budapest XII.
Dr. Bácsy Zsoltné, Budapest XII.
Dorner Lajos, Budapest VIII. (VEKE alelnök)
Gálóczi István, Budapest XV.
Gálóczi Balázs, Budapest (geográfus egyetemi hallgató)
Ladányi-Pára Katalin, Nyírbátor (tanuló)
Ladányi-Pára Gergely, Nyírbátor (tanuló)
Temesvári Szilvi, Budapest (szociológus)
Csóli Virág, Budapest (programvezető)
Tóth Erzsébet, Hatvan (Zagyva-mente Egyesület)
Verebélyi Mária, Lőrinci
Tamási Istvánné, Lőrinci
Mészáros Péter, Budapest XXII. (elnök MKK, adjunktus BME Közlekedésüzemi Tanszék)
Simonyi Ágnes, Székesfehérvár (gyógytornász)
Siba Péter, Perkáta (műszaki menedzser)
Szabadkai Andrea, Nagykörű (SZÖVET programvezető)
Kun Lászlóné, Budapest (óvodapedagógus)
Simonyi Gyuláné, Székesfehérvár (gyógytornász)
Nagyné Törő Krisztina, Ópusztaszer
Nagy Tamás, Ópusztaszer (természetvédelmi őr)
Háncsné Koroncai Ildi, Budapest (kertész)
Háncs Péter, Budapest (környezetvédelmi szakmérnök)
Heé Veronika, Budapest XIII.
Heé Gyuláné, Budapest XIII.
Kiss Ernő Csaba, Jászberény
Vajtáné Boros Éva, Pécs (tanár)
Pető Erik, Vásárosnamény (tanuló)
Szabó Lilla, Fehérgyarmat (tanuló)
Pletka Fanni, Záhony (tanuló)
Vetési Péter, Debrecen (tanuló)
Fülep Teofil, Miskolc
Pétervári Csilla, Budapest (tanuló)
Laurán Apolka, Gödöllő (tanuló)
Árvai Ágnes, Miskolc (tanuló)
Szigeth Gábor László, Sukoró (zenész)
Zubreczki Judit, Budapest (ügyintéző)
Gergely Sándor, Szekszárd
Hajósy Adrienne, Balatonföldvár (geofízikus)
Kalas György, Győr
Varga Gábor, Székesfehérvár
Eszesné Halász Gabriella, Budapest
Nagy B. Julianna, Vác
Repka Ágnes, Budapest
Ilosvay György, Szeged (tanár)
Kolundzsija Gábor, Budapest (építész, urbanista)
Kertész István, Székesfehérvár
Szőke Zsuzsa, Nyíregyháza (pedagógus)
Ladányi Lilla, Nyírbátor (pedagógus)
Pára János, Nyírbátor (tanár)
Jódalné Molnár Magdolna, Orosháza (szociális munkás)
Molnár András, Budapest (környezetmérnök hallgató)
Tóth Miklós, Nyíregyháza (hitoktató)
Dr. Kóbor József, Pécs (fizikus)
Fenyvesiné Kovács Katalin, Budapest
Simon Ferenc, Debrecen (kertész)
Vizsnyiczai Borbála, Budaörs
Sarkadi Péter, Budapest (újságíró)
Majoros Éva, Budapest (biológus)
Ponicsánné Gyovai Ágnes, Derekegyház (gyeden lévő környezetgazdász, agrármérnök)
Dr. Kovács Mátyás, Budapest (okl. erdőmérnök)
Obermayer András, Budapest (vegyész)
Zavaczki Andrea, Budapest (tanár, megújuló energia)
Debreceni Edit, Budapest (tisztviselő)
Papp Délia, Budapest (ügyintéző)
Sztojalovszky Bertalan, Pálháza (mérnök informatikus)
Bacsó Veronika, Pálháza (tanuló)
Maráz Endre, Budaörs (tanuló)
Mezei Gyula, Törökbálint (informatikus)
Lukács Miklós, Budaörs (tanuló)
Hoós Bence, Budaörs (egyetemi hallgató)
Welker Zsombor, Budaörs (egyetemi hallgató)
Mezei Gyuláné, Törökbálint
Dr. Malatinszky Ákos, Gödöllő (botanikus)
Strausz Márton, Budapest (közlekedésmérnök)
Koppány András, Göd (informatikus)
Saár Gábor, Balassagyarmat-Ipolytarnók
Vidó Ferenc, Gyula (vendéglátó)
ifj. Vidó Ferenc, Gyula (tanuló)
Szepesi András, Cegléd (közlekedésmérnök)
Péhl Márta, Hatvan (tanító)
Horváth Tibor, Hatvan (ny. tanár)
Sztanó Péter, Gödöllő (diák)
Csiki Enikő, Aszód (diák)
Lázár András, Isaszeg (villamos jármű szerelő)
Vajda-Nagy Erika, Kisvárda (dietetikus, egyetemi hallgató)
Vajda Milán, Kisvárda (okl. villamosmérnök)
Kármán István, Jászberény (forgalmi szolgálattevő)
Almásiné Varga Katalin, Budapest (környezetkutató)
Almási Balázs, Budapest (mérnök)
Kiss Gabriella, Budapest (idegenforgalmi referens)
Fekete Andrea, Budapest (közlekedésmérnök)
Málik Zoltán, Elek
Dékány László, Szécsény
Kokauszki László, Balassagyarmat
Grozman Mihály, Balassagyarmat
Nagy Adrienn, Jászberény (logisztiikus)
Farkas Sándorné, Budapest (óvónő)
Szalai Erzsébet, Kecskemét
Szalontai Bálint, Kecskemét
Haraszti Gábor, Budapest (TKME, ügyvezető elnök, klubvezető)
Harsáczki György, Budapest (tanár)
Pétek Edit, Budapest (Városvédő Egyesület, irodavezető)
Knáb Krisztina, Pomáz (ügykezelő)
Horváth Csaba, Budapest (gondnok)
Borsányi Tibor, Budapest (gyógyszergyár*?)
Zámola Jenő, Budapest (ny. honvédtiszt)
Dr. Kertész Jánosné, Isaszeg (nyugdíjas)
Révász Tiborné, Isaszeg (nyugdíjas)
Csapóczi Mária, Beregszász (turisztika)
Dr. Szabolcsi István, Budapest (ügyvéd)
Kovács Bernadett, Albertirsa (asszisztens)
Joó Géza, Ajka (lakatos)
Kalócz László, Kecskemét (víz-fűtés szerelő)
Gál Ilona, Kecskemét (cse*(cs?). gondozónő)
Mo***sky Ernőné, Budapest (volt MÁV dolgozó, közgazdász)
Tóth Boglárka, Budapest-Miskolc (ügyfélszolgálat)
Kovács Eszter, Budapest (telesales)
Sárközi Katalin, Tatabánya (beszerzési asszisztens)
Farkas Márton, Mende (projektmenedzser)
Kovácsné H. Mónika, Budapest (építész)
Rickenbauer(?) Pálné, Budapest XX.
Kovács Magdolna, Budapest XX. (kommunikációs munkatárs)
Palotainé Gyenes Erzsébet, Pécel
Palotai Sándor, Pécel
Bordás Béla, Budaörs (nyugdíjas)
Bordás Béláné, Budaörs (nyugdíjas)
Berzsenyi Imre, Budapest XII.
Berzsenyi Imréné, Budapest XII.
Hervai Miklós, Kecskemét
Hervai Miklósné, Kecskemét
Gondos Árpád, Budapest (gondnok, metro segédvezető)
Szabó Péter, Kecskemét
Szőllősi Szabolcs, Debrecen-Józsa (zenetanár)
Derczó István, Sárospatak (építőipari vállalkozó)
Sántáné Besenyődi Erika, Sárospatak (ügyintéző)
Váradi Zsoltné, Vajdácska
Nagyházi Sándorné, Sárospatak
Bacsó Péter, Budapest
Török István, Budapest (közlekedésmérnök-hallgató)
Nagy Krisztina, Budapest (nyelvtanár)
Molnár Ildikó, Bajmok (földműves, újságíró)
Kovács Bence, Kecskemét (építész)
Simonyi Gyula, Székesfehérvár (ökológus)
Tetézi Lajos, Izsák (újságíró, főszerkesztő)
Hanó M. János, Miskolc
Borsi István, Szeged
Kiss József, Debrecen (műszaki szakértő MÁV-Gépészet)
Hajdu Anikó, Debrecen (gazdasági ügyintéző ZSEV)
Almássy Tamás, Vecsés (másként közgazdász)
Káldy Benedek, Győr
Birincsik József, Eger
- - - 2010-es nyilatkozat - - -
Somogyi Szilvia, Balsa (polgármester)
Nagy Zoltán, Balsa (alpolgármester)
Rozgonyi Istvánné, Balsa
H.[olvashatatlan], Balsa
Balogh Sándorné, Balsa
Tóth Lászlóné, Balsa
Nagy Gábor, Balsa (fotós)
Somodi Jánosné, Balsa
Ádám Bence, Nyíregyháza (börtönőr, felügyelő)
Péter Csaba, Nyíregyháza (rendőr)
Parragh Péter, Budapest (nyugdíjas)
Nagy Imre, Budapest (nyugdíjas)
Szabó László, Tiszacsege (buszvezető)
Szabó Dávid, Tiszacsege (tanuló)
Rácz Győzőné, Budapest (nyugdíjas)
Rácz Katalin, Budapest (restaurátor)
Kiss Tiborné, Budapest (nyugdíjas)
Kis Tibor, Budapest (nyugdíjas)
Bacsy Gergő, Budapest (tanuló)
Balázs György, Budapest XXI. (BKV)
Pócsi Imre, Budapest XVIII. (csőszerelő)
Kovács Éva, Tiszacsege (pénztáros)
Fekete Lászlóné, Tiszacsege (szakács)
Tóth Veronika, Tiszacsege (fodrász)
Dr. Gadócsi István, Tiszacsege (orvos)
Széles Erzsébet, Tiszacsege (eladó)
Trungel Jánosné, Tiszacsege (szakács)
Monori Ferencné, Tiszacsege
Szegedi József, Tiszacsege (telefonszerelő)
Vadász Péter, Tiszacsege
Feketéné Szabó Melinda, Tiszacsege (kereskedő)
Jamriska Ildikó, Tiszacsege (kereskedő)
Banáné Nagy Zsuzsa, Tiszacsege (pedagógus)
Trungelné Fenyves Erika, Tiszacsege
Bana Józsefné, Tiszacsege
Bodnár Györgyné, Tiszacsege (kereskedő)
Jamriska József, Tiszacsege
ifj. Lőrincz József, Tiszacsege
Gerőné Nyíri Ildikó, Tiszacsege (ápoló)
Gerőcs[?] Mihály, Tiszacsege (nyugdíjas)
Kovács József, Tiszacsege (sofőr)
Szabó István, Tiszacsege (gazda)
ifj. Szabó István, Tiszacsege (tanuló)
Szarka Katalin, Tiszacsege (szakács)
Kovács Zsigmond, Tiszacsege (alkalmazott)
Kovács Ferenc, Tiszacsege (hentes)
Vígh András, Tiszacsege (nyugdíjas)
Lőrincz József, Tiszacsege (kőműves)
Marczali László, Takácsi (biztonsági őr)
Kovács László, Budapest (biztonsági őr)
Kovács Krisztina, Polgár (őstermelő)
Rideg András, Budapest (könyvárus)
Nyilasi Anikó, Budapest (gyermekápoló)
Pető Tibor, Budapest (számítástechnikus)
Rácz Viktor, Budapest (vállalkozó)
Selyem Gyula, Budapest (buszvezető)
Kriszt Benedek, Budapest (tanuló)
Vadnai Zoltán, Polgár (gépkocsivezető)
Sólyom Sándor, Gyál (buszvezető)
Kosiba Józsefné, Budapest (nyugdíjas)
Friedrich Jánosné, Sárisáp (nyugdíjas)
Székely Katalin Mária, Váchartyán (tanuló)
Lassú Sándor, Fót (szakács)
Szabó Szabolcs, Debrecen (katona)
Angyal Gyula, Szigetszentmiklós (alkalmazott)
Márton Antal, Tiszacsege (vasúti nyugdíjas)
Berkes István, Csömör (boltvezető)
Balázs György, Budapest
Vass Dániel Béla, Budapest (joghallgató)
Csizmadia Endre, Budapest (felszolgáló)
Dubocszky Miklós, Budapest (oktató)
Horváth János, Budapest (oktató)
Selyem Zsolt, Budapest (buszvezető)
Pálovics Csaba, Budapest (buszvezető)
Lőrincz István, Debrecen (vállalkozó)
Papp László, Tiszacsege (gazda)

Nemzetközi csatlakozók:
Svájci Közlekedési Klub (VCS) - elnökségi határozattal
probahn Österreich - Mag. Peter Haibach, elnök
Fahrgast Landesgruppe Oberösterreich - utasszervezet felső-osztrák tagozata, P. Baalmann
Osztrák Közlekedési Klub (VCÖ) - Martin Blum, közlekedéspolitikai szóvivő
Közlekedés és Környezet Európai Szövetsége (T&E) - Jos Dings, ig., és Dudley Curtis, kommunikációs ig.
Baalmann Peter, Frankenmarkt, Ausztria
Dr. Peter Johann Romen, Lochau, Ausztria
Karsten és Mario, Berlin, Németország - "Wir kommen auch 2010 wieder nach Ungarn !!!"
Daniel Trescher, München, Németország (mozdonyvezető)
Nardaics Albin, Bécs/Wien, Ausztria
Mathias Klemmes, Mainz, Németország
Jürgen Martin, Elmsheim, Németország
Fellner Christian, Bécs/Wien, Ausztria
Tomasz Gieżyński, Poznán, Lengyelország (specjalista transportu miejskiego / városi közlekedési szakember)
Maciej Dudziah, Poznán, Lengyelország (introligator / könyvkötő)
Tibor Röder, München, Németország (mozdonyvezető)
(A névsorok a csatlakozási nyilatkozatok, aláíró ívek érkezési sorrendjét követik.)

Más aláírásgyűjtések, tiltakozások:
Vasúti Települések Szövetsége 2006-os aláírásgyűjtése (szűk 50.000 aláírás)
Petíció a Karcag-Tiszacsege viszonylatért (aláíró ív)
Mátészalka-Csenger újraindításáért, fejlesztéséért, meghosszabbításáért Szatmárnémetiig (közel négyezer csatlakozó)
A VKDM kecskeméti székhelyű szakszervezet tiltakozó nyilatkozata (bő kétezer csatlakozó)
Aláírásgyűjtés a Kisterenye–Kál-Kápolna vasútvonal (Mátravasút) újraindításáért (bő kétezer csatlakozó) | Önkormányzati állásfoglalás
Aláírásgyűjtés a 11-es vasútvonal (Bakonyvasút) megmentéséért
A 35-es Siófok-Tab-Kaposvár vonal bezárása elleni aláírásgyűjtés (polgármesterek rövid állásfoglalásaival)
Nagyatád–Somogyszob-Balatonszentgyörgy vonal megtartásáért (500-nál több) | Kép nagyatádi tüntetésről
El a kezekkel! Aláírásgyűjtés a somogyi Felsőmocsoládon
Rajka, Bezenye, Hegyeshalom a vasútjáért küzd ("több ezer aláíró") | A három önkormányzat levele
A Szentes-Oroszháza vonal megszüntetéséért is aláírásokat gyűjtöttek (megmaradt a forgalom, javították a pályát)
Aláírásgyűjtés a közvetlen Baja-Budapest járatért
A békési Jobbik már 2007-ben aláírásokat gyűjtött - egy fórumbejegyzés szerint (2007-11-20 23:07) több ezren csatlakoztak
Civil szervezetek aláírásgyűjtése a mellékvonalakért
Békés Online szavazás: Önt hogyan érinti a szárnyvonalak felszámolása?
Garam és Ipoly-mente 2011: Tiltakoznak a mellékvonalak megszüntetése ellen. (A tervezett szüneteltetések a határon átmenő térségi forgalmat és az Ipoly-völgyi vasút korszerűsítési projektjét is kedvezőtlenül érintették volna)
Aláírásgyűjtés és önkormányzati tiltakozó jegyzet Kókának a 86-as vonal tervezett szüneteltetése ellen (a 2007.11.06-i egyeztető tárgyaláson képviseltetett önkormányzatok részéről)
Egységesen tiltakoznak a nógrádiak vasút-ügyben

Megköszönném minden információt, pontosítást, linket és eredményekről való beszámolást, amit a vasut kukac kteam hu címre lehet küldeni!

PDF aláíró ívvel!