Alig megszűnt a felső szakasz egyik nagy problémája (a menetidő lerövidítésével Hidasnémetiben biztosították a csatlakozást) és Gönc, Ruszka felől visszaszoktak az utasok, 2009. december 13-ától a vonal felső szakaszán megszüntették a vasúti közlekedést. 2010 kora nyáron az országgyűlésben kilátásba helyezték a személyszállítás újraindítását a vonalon még késő nyáron az árvízkárok helyreállítását követően - augusztus végén a munkálatok jól haladtak, de az újrakezdés időpontja még mindig nem lett kihirdetve.
A kistérség közlekedésének optimális megoldását a személyszállítás visszaállításában látjuk alábbi felállításban: ráhordó jellegű buszközlekedés iránytaxi szolgáltatással kiegészítve, kétórás ütemes közlekedés, a kassai kapcsolat helyreállítása (Hidasnémetitől órás ütemben, felváltva Miskolc felől illetve Szerencs felől átszállásmentesen). Ideálisan közlekedési szövetségen belül, tarifaközösséggel. Amíg erre nincs lehetőség, a vonal megmentése érdekében javasoltunk átmeneti jelleggel legalább a hétvégi közlekedési rend (vö. amit Veszprém-Zirc viszonylaton bevezettek és Szilvásvárad-Putnok részére is javasolva lett első sorban a turistaforgalom kiszolgálása érdekében). Természetesen nincs ellenünkre a hivatásforgalom újbóli kiszolgálása sem, sőt, de igazán értelme akkor lesz, ha nem csak a 2009-es állapotot helyreállítják, hanem a lehető legjobb, hosszabb távon is fenntartható és a kistérség felemelését elősegítő közlekedési rendszer megteremtése a cél.
Az elképzelés szerint itt útvonal-ajánlatokat, ellenőrzött információkat, tippeket, programlehetőségeket teszünk majd közre az abaúj-hegyaljai térségről: a Tokaj és Kassa, szűkebb értelemben Szerencs és Hidasnémeti között terülő vidékről. (Egyelőre az a kérdés van előtérben: jövőre egyáltalán lesz-e vonatunk?)
A 2007. júniusi vasút menti hétvége programjában már most számos lehetőségre, szolgáltatóra felfigyelhetnek, továbbá a Kapcsolatok alatt a települési honlapok gyűjteménye található.
Látogassanak el nem csak virtuálisan, hanem (akár télen is) fedezzék fel a vasút menti értékeket.
Önkénteseket keresünk, akik szabadidejükben segítenek, megszervezni a vasútbarát szolgáltatói láncot, később karbantartani az információt. Profil: elkötelezettje az ügynek, megnyerő megjelenés és kommunikációs készség, kitartás és alaposság. Jelentkezés: vasut kukac kteam hu