Első sorban az emberi vonatkozások foglalkoztatnak alább, no persze az egyes vonalak és a vasúti hálózat egészének sorsa. Vasútrajongók, train spotterek elnézést: nem volt lehetőségem, feljegyezni, hol/mikor/melyik gördülő szerkezetekkel találkozunk stb., az efféle érdekes és fontos részletekre csak ritkán térek ki. Ha valamit rosszul leírtam, örömmel venném a helyreigazítást! (ujember kukac kajata hu)

Befejeztem a Második napot! | Harmadik nap (elkezdve - a felénél sem tart még a naplózás...)

Első nap: Dombrád-Nagykereki
Az indulás
Utolsó percig ügyfeleim ügyes-bajos dolgaikkal ostromolnak. Megtudom, hogy Katherine (leghűségesebb útitársam) mégsem jön az elejétől: péntek reggeli vizsgája nem helyezhető át, ezért Debrecenben csatlakozik. Jelentkezett rajtunk kívül egy olasz, egy francia és egy sor magyar, akik valahol Szeged és Budapest között csatlakoznának, többnyire rövidebb szakaszokra - elküldtem minden érdeklődőnek a menetrendet és a lehetséges találkozási pontokat, de még nem jelzett vissza szinte senki. Zászlólengetés, egyéb külsőség nincs, egyébként terv szerint indul a Tour.
Sárospatak felől érkezve, a balsai kompon átkelek a Tiszán és a helyi kocsmahivatalban még gyorsan valamit lefordítok, ami induláskor a kezembe lett nyomva és telefonon beolvasom a kedves ügyfélnek. Olyan vidéken vagyok, ahol 40-60 forintos áron még egy fröccset adnak, a bor minősége Hegyalja közelségéről vall. Egyedül szállok fel a kisvonatra, ilyenkor fordított irányba, a városból haza szoktak utazni. Első meglepetés... A kalauz felvilágosít, hogy a Sárospatakon váltott Dombrád-Mohács jegy Nyíregyházáig nem lesz érvényes, holnap új jegyet kell váltanom erre a távra. A kisvasúti vonalakat ugye a MÁVstart nem vette át és a MÁV Zrt kezelésében maradt vonatokon csak a Zrt-s számlatömbből kézzel kiállított papír számít érvényes jegynek; Nyíregyháza túlra a Zrt jegykezelőinek sem áll módjukban, jegyet adni. Ennek ellenére a MÁVstart jegyrendszere továbbra jegyet ad ki a kisvasutakra is! Herminatanyán a hazatérők vonatára szállok át. (A Nyíregyháza felől érkező szerelvényeket itt szokták ketté választani, hogy mindkét szárnyat kiszolgálják; fordítva is, a Balsa illetve Dombrád felől érkező kis vonatok Herminatanyán összekapcsolják és együtt mennek be a megyeszékhelyre.) A kisvonaton való utazás egy időutazásra ér fel! Amikor szétkapcsolják a két irányba továbbhaladó vonatot, a lámpák elaluszanak, ezért sötétben szállok fel és csak induláskor látom útitársaimat. Addig fiatalok színes fényű zseblámpákkal szórakoznak; egy kopasz, enyhén spicces útitárssal már sötétben kezdem összehavérkodni. Filmbe való jelenetek. (Hozzáteszem: egész másképpen festhet, ha valaki muszájból 'élvezheti' ezt a hangulatot, mert hajnalonként munkába kényszerül utazni a rázós, fapados vonattal.)
Dombrádon a volt polgármester úr és a mostani polgármester asszony várnak. A kisvasúti múzeumban való villámlátogatást követően meghívnak egy babgúlyásra és behatóan elbeszélgetünk közös témáinkról. Ezután nyugovóra térek a 'Kék Laguna' egyik vendégszobájában. Már röviddel hajnali 2 után csörren az ébresztő. A kisvasúti kocsikon télen kályha biztosítja a meleget; egy ideig német brikettel rakták meg a tüzet, de visszatértek a komolyabb fűtőértékkel bíró kőszénre. A vasutas még rátesz két lapáttal és ettől jócskán 30 fok felé kúszik a hőmérséklet; míg egyedül vagyok, felül csupaszra levetkőzöm, így döcögök az alvó téli tájakon. Guruló szauna... Nagyhalászon már valakit felkapaszkodni látok, de inkább Herminatanya után felszállnak az ingázók. (Aki Dombrádról ingázik, busszal sokkal jobban jár; Dombrád felől igazán a hajnali vonatra nem lenne szükség, dehát a kisvasúti menetrend körülbelül olyan ősrégi lehet, mint a vasúti kocsik - lásd a kecskeméti hálózatot. Ha foglalkoztak menetrenddel, legfeljebb ritkították.) Dombrádon az önkormányzat gondoskodott egy kívül-belül igényes állomási környezetről, máshol a mellékvonalakra jellemző állapotok eluralkodtak. A vonat óramű pontosságával indul és érkezik. Ahogy teszi egy vasutas hölgy: "rend és fegyelem van" [a kisvasútüzem körül]. Való igaz, a Szentlélek mellett a vasutasok lelkiismeretes szolgálata tarthatja életben a hanyatott sorsú vasutat.
A keleti végeken
Záhonyban az új állomásépület vár - a 'nyugat' egyik kapuja, az 'étteremben' viszont étel nincs és a nyugati árak ellenére a konnektort nem szabad használni (borsós lehet a kocsmáros bérleti díja?). Az egyetlen nyilvános konnektor a lezárt dohányzó-váróban lelhető, a forgalmista nagyon segítőkész, a kulcsot viszont nehezen leli és az is bajos, hogy szolgálata lejár, vajon ki fogja majd ismét lezárni a várót? (Azzal már nem törődöm, hogy azt nappal egyáltalán miért kellene zárva tartani?)
A legtöbb jegykezelő derűvel vegyült örömmel látja kacskaringós jegyemet, néhol a mobil internet segítségével meg is nézik a játékot. Vásárosnamenyon át sima, "Csörgő" dízelmozdony vontatta termes kocsikkal utazunk Mátészalkáig. Munkásokkal és Kárpátaljáról való fiatalokkal utazom, sürgős munkám miatt nem tudok szóba elegyedni. A kocsiban megfigyelhető forgolódás arra utal, hogy a vonal nappal a regionális közlekedést szolgálja, faluról falura, valamint jellemzően a kistérségi központokba utaznak. Sok a fiatal, idős és kisebbségi. Mátészalkán nincs sok idő, a forgalmi vezető kezébe nyomom a jegyemet azzal, hogy legyen szíves azt megszakítani, délután visszajövök érte (némi egyeztetés után - Hungary Cardos 33%-os jegyet vajon lehet-e megszakítani, és hogyan? - meg is teszi).
Mátészalka-Fehérgyarmat-Zajta (113) + Kocsord alsó-Csenger (114)
Rögvest a Fehérgyarmatra Debrecen felől közlekedő 'MDmot' vonatra szállok fel, egy 'festői' roma dunnaárus házaspár és vagy három fiatal kíséretében. A jegykezelő vitára száll a romákkal - látszólag másodkézből valami érvénytelen jegyet vettek és a felajánlott pótmegoldás (büntetés helyett sima jegy a következő, pénztár nélküli állomástól) sem felelt meg nekik. A Szamos menti Tunyogmatolcsot közelebbről is megnézném alkalom adtán. Gyarmaton két idősebb asszony már várja a Zajtára induló motorvonatot. Míg ez beérkezik, egy frissítőt veszek magamhoz az ódon állomás melletti kiskocsmában (kimondottann ízléses a belső berendezése!).
A rövid, változatos tájképű pálya végefelé már intenek a hó borította kárpáti hegyvonulatok. A napszaknak megfelelően kevés, de annál kedvesebb utas akad, néhány idősebb néni és egy munkanélküli. Az utolsó előtti megállót a rozsályi önkormányzat a közelmúltban létesítette, ezelőtt a helybelieknek csak a vonal mostani végállomásán szállhattak fel. Zajtán már csak a vonatkísérővel, ketten szállunk le. Addig csak az került szóba, hogy kirándulok. Az állomás lepusztuló környezetére célozva, úgy faggatott: 'Katasztrófaturizmus?' Felvilágosít, hogy a románok a Szatmárnémetibe vezető vonal megszakításakor tetemes gödröt ástak, csak hogy vissza ne lehessen azt építeni. Korábban, míg idáig eljárt Budapestről közvetlen vonat, még a megcsonkított vonalon is egészen más világ lehetett, az állomás közelében laktanya is állt. Eszmét cserélünk a regionális vasúti közlekedésről és 2-3 perc erejéig beszámítok a dolgaimról. Az állomás mellett az egyik MÁV Kft. villanyszerelői ténykednek a jelzőberendezés körül, nem ide valósiak, kivezényelték őket. Még nem olyan régen jegypénztár üzemelt a patinás, jobb sorsra érdemes állomáson (2002-es plakátot látok a reteszelt ajtón át). A tető még ellentáll a korhadásnak, egyébként csalán uralja a terepet.
A visszainduló vonatra érkező munkanélküli szerint a végállomás közelében levő feldolgozóüzemben csak hébe-hóba dolgoznak nyomott bérért foglalkoztatják őket, inkább csak szezonális jelleggel. Neki sincs autója, szereti a vasutat és beszámol különböző útjairól, valamint a 70-es évekbeli nagy árvízről, amiről szerinte méltatlanul nem tanulnak iskolában a diákok, ő kamaszként átélte, még mielőtt szakközépiskolába ment. A döntéshozóknak szerinte halvány gőzük sincs az itteni életről, igaz ha jól értem, leszámítva az álláshiányt ő szívesen lakik itt, értékeli a vidéki lét előnyeit szemben a várossal. Azzal nem ért egyet, hogy a mellékvonalak okoznak aránytalanul nagy vesztességet a vasútnak, emlegeti a szobi Duna-menti pálya körüli, igen költséges munkálatokat és néhány fővonali viszonylat gyenge kihasználtságát. Érdekességként a régi Szamos-hidat említi: egysávú, közös vasúti-közúti híd volt, amikor vonat közeledett, a közúti forgalomnak várnia kellett. Azóta pár százméterrel lejjebb, északi irányban külön közúti híd épült, de a régi közút földművét még észlelem. Már be is érkezünk Gyarmatra négy utassal, ahol még mielőtt fel tudnék állni, azon nyomban megtelik hétvégi hangulattól ittas diákokkal az egy szál, Zajta és Gyarmat közt ingadozó motorkocsi - persze, péntek déltájt járunk. A jegykezelő pedig velünk jön a debreceni MDmot vonattal.
Lemondok a tervezett kocsordi falusétáról és bemegyek Mátészalkára, hogy a jegyemnek nézzek utána és valamit ebédeljek. A falut csak vonatról szemlélem, a kocsordi állomáson a cigányság felsőbbrendúségét éljenező falfirka. Az állomással srégen szembeni Szatmár étterem szolid magyaros étkekkel, igaz szegényes választékkal vár; konnnektort használni itt sem szabad, ami az igen barátságos árszint mellett talán nem túl nagy visszásság. Rendelés után visszaszaladok az állomásra, ahol szívesen megengedik, hogy töltődjön az akkumulátor, míg megebédelek. Ott hagyom a színes Város, Vidék, Vasút kiadványt, amelyet míg Csengert megjárom, már számos ott megforduló vasutas megnézegeti. Nem hiába töltöm az akkumulátort: még 1-2 pluszfeladat lett rámsózva egy szerződéskötés körül (német fővállalkozó vezényletével magyarok szorgóskodnak Bukarestben az új román nemzeti stadion építkezésén). A túlsó oldalon ülő úr cseh újságot olvas, elmosolyog, amikor csehül köszöntöm. (Sürgős dolgaim miatt nem érdeklődöm, mi járatban megy Csengerre.) A Csengerből való visszaindulásig sikerül elintézni az SOS teendőket, visszafelé már figyelhetem a tájat és a pálya menti létesítményeket. Ipari vágányra is lettem figyelmes. Korábbi fordítómunka nyomán tudom: Porcsalma valóban Porcs halma (nem alma), a községhez több nemes magyar család fűződik (Báthoryak, Bethlenek, Rákócziak és Károlyiék, utóbb a Pechyék a legnagyobb helyi birtokosak voltak). Rendkívüli módon tetszik Ökörítőfülpös neve.
Vissza Mátészalkán, megtekintem a helyi kollektíva által rendbehozott gőzmozdonyt az állomás előterén, majd vasutasakkal taglaljuk a veszélyeztetett vonalak sorsát. Szalka elveszítené vasúti csomópont jellegét, de nem csak emiatt és munkahelyükhöz ragaszkodva ellenzik a tervezett szüneteltetéseket. A helyi igények ismeretében tisztában vannak azzal, hogy a vasút hogy a felújítást, a korszerű üzem bevezetését követően a vasút továbbra a regionális közlekedés gerincét képezné. A Szatmárnémetibe való vissza-csatlakozást is szorgalmazza egyikük. Az önkormányzatok hozzáállásáról itt egyelőre nem sok mindent tudok meg. MDmot vonat bevisz Debrecenbe, miközben leszáll a nap és ránk köszön a hét hetedik napja, a zsidók és adventisták heti ünnepe. A vonat kihasználtsága igen jó, minden állomáson néhányan le-felszállnak.
Debrecen-Sáránd-Létavértes/Nagykereki (106/107)
Debrecenben mindjárt meglátom Katherine-t, jegyvásárlás/megszakítás után együtt folytatjuk Létavértes irányába - úgyszintén piros MDmot vonattal. (Katherine fényképezőt is hozott, igaz kicsit még idegenkedett a kölcsön géptől és nem végig kattintgatta az utat, az egyik-másik vizuális benyomásra is számíthatunk még...) Bár itt 'sima' jeggyel utazunk, hamar szóba elegyedünk a barátságos kalauzzal, aki a végállomáson bemutatja a kis szogálati helyiséget, ahol az utolsó vonattal kiérkező kolléga éjszakázni is szokott. A mozdonyvezető helybeliként haza szokott menni. A helyiség igen spártai és avitt; egyedül az asztal felett az emberi ihlet nyoma: egy kolléga(nő) valami filccel mesebeli jelenetet festett a kopár falra. Nem először meg kell állapítanom, hogy egynéhány börtön komfortszintje magasabb a körülményeknél, melyek a hazai vasutasok itt-ott eltűrni kénytelenek. (Nekik az életük, nekünk utasoknak átsuhanó köztes állapot.) Allítólag Nagykerekiben még rosszabb a helyzet - bár egészen odáig nem fogunk elmenni, amiért a községben nincs szállásadó és az első két nekiugrásra másképp sem sikerült megoldani a kérdést (ráadásul éjfél után érkezik az utolsó vonat). A postás megadja a tippet, hogy a szomszédos Kismarján járhatok sikerrel, az ottani lelkész el is árulta a vendégház tulajdonosának telefonszámát. De még nem ott tartunk. Visszafelé Létavértesről Sárándon leszállunk, ahol a két szárnyvonal összeér. Derék kis társaság vár minket: a helyi önkormányzat és a térségi vasúttársadalom képviselői. Itt van gazdája az állomásnak, a hátsó földszinti helyiségében kényelmesen, családi szalonra emlékeztető légkörben leülhetünk, nagy kupac gyümölcs kínálkozik. A két óra nagyságrend bőven elegendő, hogy a szakmai kérdések mellett az ismerkedésre is teljen, az emberi érzések is szavakba öltözködjenek. Úgy tűnik, mind a tervezett nagykereki vasútmúzeum, mind a térségi vasúti elképzelések konkrétizálódása terén igény van az afféle 'networkingre', amit útunk is elősegíteni hívatott. A szolgálattevő forgalmista pályavasúti leckében részesít és az éjjeli szálláshoz vezető direkt utat pontosan lerajzolja nekem. Mire a társaságon az e heti fáradalmai kezdenek kifogni, elbúcsúzunk egymástól és perceken belül meg is érkezik az utolsó pénteki vonat.
Az igen kedélyes, előzékeny jegykezelő hamar megvallja, hogy szcientológus. Később fejtegetésekbe kezd szemben az egyik kései hazatérővel, a Scientologyra jellemző szókincsre, világnézeti gondolatmenetekre figyeltem fel. Nem tudom, ki kezdeményezte a témát... véleményem, hogy minden tisztelet a vallásszabadságnak, valamint a szolgálati helyen mellőzendő az aktív térítgetés - nem tudom, belső szabályzat kitér-e erre? A kései vonat kihasználtsága korántsem olyan nagy, mint a kora estié. A holdsütötte éjszakában rokonszenves kis helynek tűnik Kismarja, spontánul szívünkbe zárjuk, egyfajta otthonos, hazatérő érzés. A tulajdonos házaspár a Takarékszövetkezet udvarában lakik a falu központjában, szemben egy igényesebb kis kocsmaszerűség mellett található kis emeletes vendégházuk. Ha jól emlékszem (pocsék a névmemóriám), Annuska a házi asszony neve, aki már telefonon meggyőzően jelezte, hogy biztosan nem probléma a kései érkezésünk. Éjfél utáni érkezésünk ellenére mindketten felkísértek kis lakosztályunkra és teával, testes vörös borral megkínáltak. A rövid ismerkedés során úgy azonosultak útunk céljaival, hogy ragaszkodtak szerény szállásdíjunk felének elengedéséhez. Rendszerint hazatérő, élő rokonnal már nem rendelkező kismarjaiak és hivatásos úton levők szállnak meg itt, nem nagyon hirdetik sehol a szálláslehetőséget. (Aki ellátogatna Kismarjára, azzal szívesen megosztom a telefonszámot.)

Második nap: Nagykereki (azaz Kismarja)-Mezőhegyes
Tehát annyiban csaltunk a körtúra során, hogy Nagykereki előtt az utolsó-előtti megállón álltunk meg. Remélem, a visszatérés alkalmából nem csak a nagykereki állomást és a Bocskai-várat tekinthetjük meg, de újdonsült ottani ismerőseinket és talán már az alakuló vasúti múzeumot! Hajnali ötkor az amúgy is rövid éjszakai pihenés után a kismarjai állomásnál egy kis döbbenet vár: már három órakor indult vonat. Mint kiderül, erre azért nem figyeltem fel, mert az Elvirán gyakran egy bizonyos távot néztem - konkrétan: Nagykereki-Körösnagyharsány. Mivel ez a hajnali háromorás vonat sem juttatott volna hamarabb következő megállóhelyünkre, ezért kimaradt a tervezés során. (Köszönet Farkas Marcinak, aki pont ezt az elvi kérdést is szóba hozta, minek nyomán a játékszabályt azzal bővítettem, hogy az első vonattal csak akkor indulunk, ha ettől hamarabb célba érünk. Ennyire mégsem lehetünk fanatikusak, hogy megfosszuk magunkat az 1-2 plusz órányi alvástól.)
Püspökladány-Szeghalom-Vésztő-Körösnagyharsány-Kötegyán-Békéscsaba (127/128)
Amikor hajnalott, az egyik állomáson a szürkületben egy kisebbfajta törmelékhelyet virágágyasnak néztem. Zökkenőmentesen kivonatozunk Körösnagyharsányra. Van nálam szlovák-magyar újszövetségi szentírás (ennek segítségével próbálok legalább ráérezni a szlovák nyelvre), továbbá Katherine firtatja az adventista egyház keletkezését, így az ezzel kapcsolatos izgalmas fejleményekről beszélgetünk 1-2 óra erejéig. Nemrég Somodi Mari hívására, Bukarestből hazatérve benéztem Körösnagyharsányra. Akkor négyen-öten megjelentünk a Közlekedési Klub megmozdulására, plusz néhány helyi közmunkás polgármester úr vezényletével, akik frissensült ropogós pogácsával megkínáltak. Leszálláskor azt hallottam: itt a TV is, erre megfogtam a Klub transzparensét és azt a vonat elé feszítettük. A helyi televíziónak vélt csapat az MTV debreceni stábjaként mutatkozott be, így a falumban is többen láttak a híradóban, demonstrálni a mellékvonal mellett. Ma a még kisebb delegáció nincs bejelentve, ennek ellenére ragyogó napsütés vár ránk, és a kocsmában fejedelmi fogadtatásban részesültünk. Spiccességében is magabiztosan kerékpározó idegenvezetőnk, kölcsön kerékpár is hamar akadt, ezzel együtt kitekerünk a vízlépcsőhöz (csomagjainkat a vonatszemélyzetnél lehetett hagyni). Körösnagyharsány valóban világvégi hangulatot áraszt: egyszerűen kisebbfajta földhalomban végződik a vasúti pálya, sem második vágány sem állomás, de még egy pad sincs - csak a fűben hempereg egy-két felesleges síndarab, amit a TV előtt meg is mozgatták a közmunkások, talán egyfajta összefogást jelképezve. A járatlan szemlélődő mit sem sejt, hogy tulajdonképpen csak 800 méter választja el a falubelieket a közeli nagyvárostól, Nagyváradtól. Pontosan ennyi sín hiányzik a pálya mai végétől és a román határtól, amit változás kedvéért a magyarok szedtek fel néhány éve. A helybeliek szerint a határtól ott vannak a sínek, sőt, messziről sárgállik a határon túli szomszéd falu volt állomásépülete. Most valóban gyengélkedik a vonal, hiszen egyetlen kisvárosa, Komádi állomása nagyon kint van és eltörölték buszos csatlakozását, tehát csak kerékpárral vagy autóval, esetleg Szent Péter lován lehet kiérni a vonathoz. Azzal mindenki tisztában van, hogy a vonalnak elővárosi jellege lehetne, ha felújítják és visszafektetik a szűk kilométernyi hiányzó pályát. Az Európai Unió mi vagyunk: a két ország tagsága magától mit sem old meg, míg azt tartalommal nem töltjük - például a Trianon által megszakított határmenti kapcsolatok helyreállítása révén. Egy-két helybeli úgy nyilatkozik, reménykedik a nagyváradi munkavállalásban, mihelyst vonat vagy határátkelőjük lesz. Az sem mindegy, melyik lesz előbb.
Vésztőtől keletre a Bz motorkocsi mindössze napi négyszer járja meg az utat, 2008-ban is változatlan menetrend mellett. A 127-es pálya varázsához itt a közeli-távoli libatelepek látványa tartozik, Kótpusztánál közvetlenül az állomás mellett, de a környék madár- és vadállománya is gazdag. Vonatról jól lehet megfigyelni szárnyas és négylábú barátainkat, mert a továbbguruló óriás-jószág korántsem riasztja annyira, mint ha ott teremtene a közelükben ember. Számtalan nyulat és őzt figyeltem már meg, kényelmesen üldögélve a vasúti pálya mellett, mintegy kíváncsian szemlélve az áthaladó vonatot. Így sokkal inkább, mint közútról vagy a települések közvetlen közelében érzékelni lehet, hogy az Alföld tele van élettel. Ennél többre csak a türelmes természetbúvár és madarász tehet szert. A Nagyvárad felé eső pályaszakaszon az utolsóelőtti Körösszakál állomásán van forgalmi szolgálattevő - az sem teljesen világos számomra, miért pont ott, de ennek is lehetnek üzemi, esetleg 'történelmi' okai. Aki nem járatos vasúti berkekben, talán még nem hallotta, hogy a MÁV-on belül két párhuzamos kísérlet zajlott, térségi vasúti szervezet létrehozására - az egyik pont vésztői központtal, a másik Nógrádi Térségi Vasútként jobban vonulhatott be a vasutazó fővárosiak köztudatába. Leegyszerűsítve, az utasok annyi hasznot húztak a visszavont intézkedésből, hogy az érintett állomásokon inkább látszott, hogy van gazdája - egyébként valóban önálló hatáskörű, lapos helyi szervezet helyett inkább csak dupla szervezet nehezedett a helyi vasúti közlekedésre: nem engedték el a helyi vezetők kezét, nem engedték nekik, hogy saját menetrendjük, önálló gazdálkodásuk lehessen és a döntésekre elvből két főnöknek rá kellett bólintania. Ezért a szakemberek arra hajlanak, hogy különösen nem tekintik hitelesnek, mérvadónak a kísérlet eredményét, kudarcát. Mellesleg hány és hány kis vasutas elpanaszolta már nekem, hogy újonnan még villanykörtét sem szabad önállóan kicserélni, minden apróságért valami szakosodott Kft embereit kell kihívni, amire nem csak sok pénz, de főleg sok idő elmegy. Az állomás környékét is legfeljebb illegálisan, szabadidejükben gondozhatják. Valahol meg lehet érteni, hogy csak kevesen hajlandók erre.
Simán elérjük a csatlakozást Vésztőn, majd Békéscsabán is. Az első vonat Kötegyánnál, a határnál körbejárás mellett megfordul a V-alakú 128-as pályán és Gyula felé veszi az irányt, ahol kanyarodik egyet Csaba felé. Kár, hogy az állomásépület mögött sejtett, hangulatos alföldi várost fel nem fedezhetjük. Békéscsabán orosz motorvonat vár minket, mely Kétegyházáig elszaladt velünk a nemzetközi pályán, ahol nyugat felé vette a kanyart és a ránk köszönő szürkületben egyre közelebb vitt következő úti célunkhoz, Mezőhegyeshez. Ide Orosházán át is el lehet jutni, de a határhoz közelebb eső pályát választottuk. Hátizsákjaink nélkül Bz-motorkocsi kivitt minket a közeli Battonyára, ahol az 50 percünk alatt megfordultunk egyet a város sakktábla-szerű, sötétbe borult, vasúthoz közel eső utcáiban; majd egy kocsmában, ahol Katherine kiváncsi volt arra, hogy a helybeliek emlékszenek-e még finn ismerősére, aki egy ideje az általa gondozott csapat tagjaként itt állomásozott Battonyán, angolból oktatva a határőröket, és tekintélyes ital-befogóképessége is köztutott volt. Legközelebb a központot is érdemes lesz felkeresni a városházával, Korona szállóval, és a felekezeti és nemzetiségi sokszínűséget tükröző templomokkal. Az állomásépület is nagyon jellegzetes, a vonal 'arculatának' megfelelően. Annak idején innen is továbbhaladt a vonat a közeli nagyváros, Arad felé.
Késő este is közlekedett volna még vonat, de Újszeged felé este már nincs csatlakozás; ráadásul mivel Mezőhegyesen nem vagyok teljességgel ismeretlen, bár az önkormányzat illetve a Vasutas Települések munkatársaival nem tudunk találkozni ezen a szombat estén, meghívnak minket vacsorára és a helyi kollégiumban megszállhatunk. A szolgálattevő forgalmistát már a battonyai kiruccanás előtt bírtuk köszönteni, amikor azt is megtudtuk, hogy laktanya van az állomáson. Mint kiderül, az egyik, velünk Battonyáról érkező utas szintén vasútbarát, aki a vonallal ismerkedik, és szállása még nem lévén, a laktanyáról sem hallott. Így mielőbb visszamennénk a hangulatosan kivilágított gyalogjárdán a Central-ba - ahol csomagunk és a vacsora várt - rövid ismerkedés után a forgalmi irodába irányítom. Az említett járda, a lúgos Batta sétány elvezet egy különleges fatornácos bazársorhoz és a Central épületéhez. A kívül-belül hangulatos étteremben a menüt választjuk, ami a levestől fogva kifejezetten jól esik egy korty vörös bor mellett; majd odairányítanak a kollégiumba - hatalmas, magtárnak látszó épület mellett elhaladva közparkon át -, ahol egy-kettőre nyugovóra térünk. (A város számos kisebb-nagyobb műemlékével máskor ismerkedünk alaposabban.)

Harmadik nap: Mezőhegyes-Mohács
Kezd kialakulni egy rutinunk: 20 percbe telik a kelés, plusz az este lemért idő az állomásra és 5 perc biztonsági keret. Itt nem tudtunk abban maradni, hogy a kulcsot hajnal valahol bedobjuk; fel sem merül, hogy a gondnok asszonynál nem lesz kulcs, így amikor már néhány perccel késni látszik, lenézek a bejárathoz, ahol kívül didergett szegény már egy kis ideje. Hamar elbúcsúztunk a kollégiumtól és a hajnalitta Mezőhegyestől, majd másfél-két tucatnyi útitárssal Makó, Újszeged irányába indultunk. Az utazó közönség jelentős részét az éjszakázók teszik ki, akik Makón vagy még azelőtt leszállnak. A hagymás város téglás állomásépülete sötétben fogad, ezután kivirrad és mire egyhamar beérünk Újszegedre, már nappal van. A nagyváros eme macskaköves padlójú, zöld keretes hátsó kapuja egy ilyen téli vasárnap reggelen árva képet nyújt: sem pénztár, sem állomásbeli vendéglátóegység nem üzemel és a néhány hajnali utas gyorsan elillan. Egy hosszúra nyúlt, leaszfaltozott közön a Tisza-part felé indulunk és csakhamar a városi élet első nyomaira bukkanunk: közlekedő buszokra és a panelvilág oázisára, egy hangulatos kis kávézóra, ahol gyönyörű habos barna nedűvel és körtelével megvendégelnek bennünket. Katherine ma az intercity busz mellett dönt, így a két nagyvárosra is jut ideje. Az újszegedi Szent Erzsébet templom előtt elbúcsúzunk, K a Mars-téri piac és buszpályaudvar felé veszi az irányt, én az éppen kezdődő szentmisére lépek be: Krisztus Király ünnepe az egyházi évet lezárja.
Szicília

Negyedik nap: Mohács-Csorna
Portré, Mosoly

Ötödik nap: Csorna-Eger
Oktáv

Hatodik nap: Eger-Hidasnémeti

Hetedik nap: Hidasnémeti-Balsa